Küzdelem magyarországért
| (18. kötet: Harcok hazai földön)
Németország katonai helyzetének folyamatos rosszabbodása, valamint szövetségeseinek elvesztése miatt 1944-re hazánk stratégiai jelentősége felértékelődött. A szovjet haderő előretörésével Magyarország hadműveleti területté vált, a védelembe szorult német és magyar csapatokra lehetetlen feladat hárult: feltartóztatni a Vörös Hadsereg elsöprő túlerejét. A történelmi Magyarországért vívott ádáz küzdelem az Erdélyben lezajlott összecsapásokkal vette kezdetét, majd heves páncéloscsata bontakozott ki az Alföldön; Budapest hosszú és gyötrelmes ostromműveletnek nézett elébe, a kétségbeesett végjáték színterévé pedig a Dunántúl vált... További ízelítő a tartalomból:
|
 |
||||||
 
|
Az Alföldön vívott harcokban a szovjetek elvesztették páncélosaik közel kétharmadát, amely több mint 500 harckocsit jelentett (ebből csak Nyíregyházára 78 harckocsi és hat rohamlöveg jutott). A páncélos- és a repülőgép veszteségekre is igaz, hogy a szovjet csapatok számszerileg közel kétszer akkora veszteséget szenvedtek, mint a németek. Azonban a németeket is hasonlóan érzékenyen érintette az alföldi hadműveletek következtében kiesett haditechnika, hiszen ők jóval kevesebb harcjárművel rendelkeztek, és az elvesztett felszerelés utánpótlása is nehezebb volt. | ||||||
