Sztálingrád ostroma
| (19. kötet: A pokol 146 napja)
„Sztálingrád nem város többé! Nappal egetverő, hatalmas füstfelhő, óriási kemence, amelyet a lángok fénye világít meg; s ha leszáll az éjszaka, egy a sok zajos, véres éjszaka közül, a kutyák beugranak a Volgába, s elkeseredetten úsznak a túlsó part felé. Az állatok menekülnek ebből a pokolból. A legkeményebb kő sem bírja ezt ki sokáig. Csak az ember, az ember tudja elviselni.” További ízelítő a tartalomból:
|
 |
||||||
 
|
A helységharcban az ügyesség, a gyakorlottság, a leleményesség és a gyorsaság dönt el mindent, és ehhez a harcmodorhoz hamarabb alkalmazkodtak a szovjet védők. A német csapatok nem tudták kihasználni a páncélosok és a légierő összehangolásából eredő előnyeiket, mivel a romváros ezt nem engedte, nem beszélve arról, hogy a miután sorozatlövő fegyverek és aknavetők segítségével könnyűszerrel leválasztották a kísérő gyalogságot a harckocsikról, a páncélosok kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. | ||||||
